A trónterem felé igyekeztem ismét, hogy részt vegyek a tanácson.
Beérve még csak a bátyám, Gandalf, Elrond és Legolas volt színen.
Leültem Aragorn jobbjára.
-A Gyűrű...Kinél van?-Kérdeztem bátyámra pillantva.
-Frodó hozta idáig.-Felelt helyette Elrond.
Élesen kiengedtem a levegőt...
-Valami...Gond van?-Kérdezte Legolas.
-Nem...Dehogy.-Ráztam meg a fejem, de úgy nézett ki, hogy senkit nem nagyon győztem meg.
Aragorn épp akart valamit mondani, mikor mindenki más is bejött a terembe...Így megkezdődhetett a tanács...
-Frodó...Kérlek tedd a gyűrűt az asztalra.-Mondta Aragorn.
A kis hobbit felállt és a kis asztal közepére helyezte a kendőt, aminek a közepén ott volt az aranyszínű Gyűrű...
A szívem hevesebben kezdett el verni és valamiért úgy éreztem elfogy a levegőm...
-Triada...Minden rendben?-Fordult felém a bátyám.
-I...Igen...-Bólintottam lassan.
-A dolgunk annyi, mint az előző Gyűrűnél.Valakinek el kell vinnie Mordorba és meg kell semmisítenie...De...Különös módon, Frodó most nem tudja megérinteni a Gyűrűt...Valaki más lesz a kiválasztott...
Egy hang a nevemet suttogta...Félelmetes volt...Hátborzongató.Csak azt ismételte, hogy "Triada...Gyere...Triada...Te vagy az...".
Aztán mindenki elkezdte sorra megpróbálni megérinteni a Gyűrűt, de mindenki kudarcot vallott.
Már csak Gandalf és Legolas volt előttem...Én pedig egyre jobban kétségbeestem.
Gandalfnak nem sikerült, ahogy Legolasnak sem...Én következtem...
Lassan felálltam...
-Nem!Triada, Te nem...-Szólt rám a bátyám, mire mindenki minket bámult...Várták a reakciómat.
-Mi...Miért nem?!-Pillantottam rá.
-Mert nem.-Felelte.
-Aragorn...A Gyűrűt mindenkinek...-Kezdte Elrond.
-De a húgomnak nem!-Fordult a tünde felé a bátyám indulatosan.-Ő nem lehet a kiválasztott!
-Ugyan miért?!?!-Emeltem fel a hangom.-Nem tilthatod meg ezt tőlem, Aragorn.
A bátyám felállt, de mielőtt cselekedhetett volna én odasiettem az asztalhoz és habozás nélkül megérintettem a Gyűrűt...Mindenki elképedve bámult engem.
-Na nem!-Harsant fel Aragorn.-Triada, te nem!
-A Gyűrű választ, nem Te, barátom.-Szólalt meg Gandalf.
-De...Ez akkor sem...-Rázta meg a fejét a bátyám.
Mindenki visszaült a helyére, én álltam ott a Gyűrűt, az embereket nézve...
-Nos...A kiválasztott megvan.-Szólalt meg Elrond.-Ahogy a Gyűrű Szövetségese is.
-Minél előbb el kell indulni.A Gyűrű nem maradhat itt sokáig.-Mondta Gandalf.-Szauron szeme már így is Gondort figyeli...
Aragorn csak úgy felpattant és kiviharzott a teremből...Elmerengve bámultam utána.
-A fenébe...-Suttogtam.-Elnézést...-Hadartam és a bátyám után siettem...
-Aragorn!Bátyám várj már!-Kiáltottam utána és a folyosón meg is állt...
-Nem engedhetem, hogy kitedd magad ennek, húgom...Te is tudod!-Mondta dühösen.
-Felnőtt vagyok.Az én döntésem, én akarom, hogy így legyen.És így is lesz.Ha a karod, ha nem.-Mondtam határozottan.-Tudod, hogy milyen makacs vagyok.És nem engedek.
-Igen...Sajnos tudom.-Sóhajtott.
-És...Ha engedsz, ha nem...Ez a dolgom és véghez is viszem.-Mondtam, majd megfordultam és faképnél hagyva vissza mentem a trónterembe.
-Elnézést...Ezért a...Kirohanásért.-Ültem vissza a helyemre.-Megbeszéltük és...Rájött, hogy én a magam ura vagyok.Elviszem és megsemmisítem a Gyűrűt.
-Biztos döntés ez, lányom?-Kérdezte Gandalf.
-Mi mást tehetnék, Gandalf?!-Pillantottam rá.-Ez a sorsom.És beteljesítem.
Odaléptem a kis asztalhoz és felemeltem a láncot, amin a Gyűrű volt.A nyakamba tettem.
-A tanácsnak vége...-Mondtam, majd kimentem...
A bástyára vezetett az utam, hogy kiszellőztessen a fejem...
Neki támaszkodtam a hűvös, fehér, alacsony kőfalnak, ami a korlát volt.A tájat kémlelve bámultam előre...
-Biztos, hogy ezt akarod, Tria?-Hallottam meg Legolas hangját.
-Utálom, hogy ilyen zajtalanul közlekedsz.-Jegyeztem meg.-És igen...Biztos.
-Hát...-Lépett mellém és Ő is a korlátnak dőlt.-Tudod...Nem látok a fejedbe, nem ismerem a gondolataidat, de féltelek.Nem szeretném, hogy bajod essen...És a bátyád is ettől félt.És szerintem ez nem jó ötlet.De...Ez csak az én meglátásom.
-Te meg a meglátásaid, Legolas...-Sóhajtottam.-Elegem van ebből...Nem akarok itt, a falak között megöregedni.Aragorn is és Te is jól tudjátok, hogy erős vagyok és nem kell félteni.Meg tudom csinálni.
-Igen, nagyon is jól tudjuk, de attól még féltünk.Mert fontos vagy nekünk, Tria...-Pillantott rám.-A bátyád, a barátaid, én...Nem akarunk elveszíteni Téged.Tudjuk, hogy ez mivel jár.Ez a küldetés az életedbe is kerülhet és rengeteg veszteségbe.Hát nem féled Te a halált?!
-Halál...-Suttogtam.-Nem.Nem félem.-Ráztam meg a fejem.-A halálomról a sors dönt.Bárki bármikor meghalhat.Akár én is...Itt és most...Vagy fél óra múlva.-Fordultam felé.-Te talán félsz a haláltól, Legolas?!
-A Tündék nem félnek a haláltól...-Felelte komoran.-A halál az élet vége és valami másnak a kezdete...Egyszer bekövetkezik, de...Neked még nincs itt az ideje!
-Erről nem mi döntünk.-Pillantottam rá.
Hallgatagon merengtünk egymás tekintetében.Nem értettem miféle érzés költözött belém.Nem értettem miért érzek így Legolas iránt, ahogy.
-Te nem félsz semmitől, úgy látszik.-Mondta halkan.
-De...-Suttogtam.Értetlenül nézett rám, így folytattam.-A szívemtől és a bizonytalan érzésektől...-Léptem oda elé.
-Pedig a szíved mindig a legjobb úton visz.-Fogta meg a kezemet.
-Ha most a szívemre hallgatnék...-Hajoltam oda hozzá.Arcunk csak pár centire volt egymástól.-Akkor hatalmas őrültséget követnék most el...
-Az őrült és bolond tettekből tanul az ember.-Suttogta.Nyeltem nagyot.
-És mi van ha ez nem is egy hiba?-Óvatosan megszorította a kezem, másik kezét a derekamra csúsztatta és szorosan magához húzott.
-Akkor ezentúl mindig a szívemet fogom követni.-Feleltem.
Aztán se szó, se beszéd ajkaink találkoztak és forró, rég óta várt csókban forrtunk össze...